Első felvonás

Akkor vágjunk is bele! 12 éves voltam, amikor az addig gyönyörűnek mondott kreol bőröm megadta magát a tinédzser kornak és megjelentek az első pattanások. Úgy emlékszem, ezt még nem éltem meg akkora tragédiaként, nem volt olyan vészes a helyzet, na meg nem voltam egyedül vele, majd’ minden lány átesett ezen az osztályban előbb vagy később és egy kis korrektorral megoldottnak éreztem a problémát. Aztán nem sokkal később gimnáziumba kerültem, ahol jelentősen megnövekedett a stressz mennyisége az életemben. 13-14 évesen kezdtem egyre nehezebben viselni, hogy valami mindig elcsúfítja az arcom és nem elég a korrektor, valami ütősebb megoldás után kell néznem. Persze közben elkezdtem a drogériák polcain nézelődni és beiktatni az életembe a mindenféle pattanáskezelő készítményeket. Mindennapos használója voltam a tonikoknak és habzó arctisztítóknak. Ennek ellenére nem éreztem változást, sőt, egyre durvább lett a helyzet és fogalmam sem volt, miért. Persze azóta már elmélyedtem a bőrápolás rejtelmeiben, így ma már tudom, hogy kevés rosszabb dolgot tehettem volna a zsíros ám felszíni vízhiányos bőrömmel, mint azt, hogy alkoholos, szalicilsavas termékekkel szétszárítottam… 

Aztán 15 évesen, amikor már fogszabályzót is viseltem, egyre inkább nehezemre esett kilépni az utcára anélkül az érzés nélkül, hogy legszívesebben zsákot húznék a fejemre. Ekkor elmentem bőrgyógyászhoz. Magánrendelésre mentem, bízva abban, hogy megtalálják és kezelik a problémámat, még ha sokba kerül is. A doktornő különösebb vizsgálat nélkül az arcomra nézve rögtön elő is vette a recepttömbjét és felírta az első gyógyszert, ami immár belülről volt hivatott kezelni a problémát. Ez egy viszonylag ártatlanabb gyulladáscsökkentő volt, így mellé kaptam még néhány szárító kencét, hogy tuti legyen a dolog. Nagy titkot nem árulok el azt hiszem, ha elmondom, a helyzet nem sokat változott.

Pedig ekkoriban több kozmetikushoz is elmentem egy-egy tisztítás és tanácsadás erejéig. Persze ők a legjobb tudásuk szerint mindig ajánlottak valamit, amit én végső kétségbeesésemben nyilvánvalóan megvettem és használtam. Voltak ezek között olcsó és drága kencék egyaránt, de semmi nem segített.

Aztán 16 évesen elmentem egy másik bőrgyógyászhoz, reménykedve abban, hogy csak lehet tenni valamit a fejemmel. Ő a helyzet súlyosságára való tekintettel nem is habozott, egyből felírt nekem egy olyan gyógyszert, amely mellé egy nyilatkozatot is alá kellett írnom arról, hogy a gyógyszer szedése alatt és utána még 1 évig megfelelő fogamzásgátlással biztosítom, hogy nem esek teherbe, ugyanis a gyógyszer beláthatatlan károsodásokat okozna a babának. Ez 16 évesen nem nagyon okozott gondot, jó néhány évig nem terveztem gyereket, alig vártam, hogy elkezdhessem szedni a „csodaszert”. És ekkor köszöntött be a várva várt eredmény: babapopsi simaságú bőr, nem zsírosodó haj, imádtam ezt a korszakot! A gyógyszer jelentősen visszafogta a szervezetem faggyútermelését és úgy tűnik, ez megoldást jelentett.

Azonban ez az állapot nem tarthatott sokáig, mivel egy ilyen készítményt nem szedhet az ember lánya élete végéig. 18 évesen aztán abbahagytam a gyógyszer szedését annak reményében, hogy a bőröm jó állapota ezek után fenntartható néhány gyógyszertári kenőccsel. Sajnos a reményeim hamar szertefoszlottak…

21-22 évesen eljutottam odáig, hogy a sírógörcs fogott el, ha tükörbe néztem és nem egyszer fordult elő, hogy miután reggelente felkeltem és elkezdtem a szokásos maszkot építeni az arcomra, inkább úgy döntöttem, otthon maradok, mert egyszerűen szégyelltem utcára lépni a fejemmel. Mondhatjuk, hogy az önbizalmam egyenlő volt a nullával. Közben több hasonló problémával küzdő sorstársammal találkoztam és bármit ajánlottak, kipróbáltam, hátha…

Így jutottam el többek között az Akneroxid kenőcsig is, ami eleinte jó megoldásnak tűnt, de aztán allergiás reakciókat mutatott rá a bőröm, ráadásul az összetevőit böngészve arra jutottam, ezt inkább mégsem kenném magamra. Ekkor mondtam le végleg arról is, hogy újra elkezdjek gyógyszert szedni, pedig nagyon kacérkodtam a gondolattal. Végül úgy döntöttem, a testem és a leendő gyermekem egészsége sokkal többet ér a porcelán simaságú bőrömnél.

Ezen idő alatt egyre tudatosabb lettem a vásárlásaim terén is, rengeteg bőrápolással foglalkozó cikket, könyvet elolvastam és szépen lassan kialakítottam egy olyan bőrápolási rutint, amivel úgy-ahogy fenntartható állapot alakult ki a fejemen. Persze alapozó/ BB krém nélkül továbbra sem léptem ki a házból. Ami a változások alapját képezte: rengeteg folyadék (napi 4-5l), testmozgás, alkohol- és egyéb szárító anyagoktól mentes, felsőbb árkategóriájú, leginkább gyógyszertárban kapható termékek használata, rendszeres, soha el nem hanyagolt arctisztítás, kémiai hámlasztás és valódi hidratáló termékek a fürdőszobapolcomon. Ekkor azt hittem, kihoztam a maximumot az én extra-problémás bőrömből, de szerencsére nem így volt… J