2015. június 29., hétfő

Élet a F.I.T. után

Jó pár hónap eltelt, mióta utoljára jelentkeztem a F.I.T.programmal kapcsolatban. Akkor meséltem Nektek, hogy sikeresen zártam a program utolsó lépésével, F.I.T.2-vel és klassz eredményeket értem el.

Ezek után beállt némi változás az életemben: másfajta edzéseket kezdtem végezni, a helyes táplálkozásra továbbra is odafigyeltem, de picit megengedőbb voltam magammal.

      
    

A táplálék-kiegészítőket továbbra is majdnem úgy szedem, mint a program során. Az eredmény pedig: a program közepén vásárolt nadrágjaim lötyögnek rajtam, további kilók és centik mentek le.


Most közeli képet magamról nem csináltam, de alább egy egészen frisset láthattok.



Ha a számokat nézzük, akkor november óta már több mint 10kg ment le szépen lassan, fokozatosan, ebből olyan 4-5kg a program befejezése óta.

(cm)
Június 28.
Március 31.
Február 1.
Január 15.
Mellkas
87
87
89
89,2
Derék
70,5
70,5
73
78,5
Csípő
85,5
88
92
95
Felkar
30
31,5
32,5
33,5
Comb
57
60
63
64
Vádli
38,5
39,5
39,5
40,2









Ami megdöbbentő, hogy a csípőméretem továbbcsökkent – ez leginkább a pocakom hiányának tudható be – és a kar – 1,5 centijének is nagyon örülök, hiszen az egy nagyon nehezen megmoccintható terület. Ez utóbbit határozottan a Beautyrobic edzések számlájára írom, amit imádok!!

Továbbra is az a cél, hogy ne fogyjak többet, hanem izmot szedjek magamra és feszesedjek, csinosodjak. A hasamon egész szépen haladok, már tónusos, felül átsejlik valami szögletes :D

A súlyveszteség szerencsére jellemzően nem látszik a bőrömön, illetve a combom az, ami feszesítésre szorul, de ott előtte is elfért volna valami hasonló. A torna mellett külsőleg is támadom a felületet, kíváncsiak vagytok rá, hogy hogyan?


A további eredmények érdekében növelem a fehérjebevitelt és az edzések intenzitását. Aztán remélhetőleg legközelebb már a kívánt eredménnyel jelentkezem! J

2015. június 23., kedd

Sonya szemhéjtus

Végre! Végre! Végre!

A nagy öröm nem szól másnak, mint az új Sonya szemhéjtusnak, amit végre nekem is sikerült megkaparintanom! A szortimentfrissítés ezt a régen várt darabot hozta magával, ami abszolút hiánypótló a természetes kozmetikumok között! Eddig én a szempillaspirállal és egy ferde ecsettel ügyeskedtem, ha némi tusvonalra vágytam, de bevallom, ez nem sokszor fordult elő a rejtett szemhéjam miatt.

Nagyon sokféle tust próbáltam már, géleset, filceset, hagyományosat is, de a rejtett és olajos szemhéjamon semmi nem bizonyult tartósnak szemhéjalapozó és szemhéjpúderrel való fixálás ellenére sem. Az egyetlen megoldás számomra, ha annyira vékony vonalat húzok, hogy az ne érjen hozzá a szemhéjam felső részéhez akkor sem, ha éppen nevetek vagy hunyorgok. Ez tényleg csak a kis optikai tunning miatt fontos, a szempillák sűrűbbnek és hosszabbnak hatnak tőle és úgy definiálja a szemet, hogy közben azt nem nyomja össze. Az ilyen vékony vonalhoz azonban nagyon precíz kis eszközre van szükség.

Ezen a ponton el is érkeztünk a tesztalanyunkhoz, aki bizony tűhegyes fejjel rendelkezik, nagyon szépen és pontosan lehet vele dolgozni, tényleg élmény! A színe gyönyörű fekete, gyorsan szárad és nem irritálja a szemet sem.

 
  
Igyekeztem megmutatni, hogy vékony és vastag vonalakat is biztonsággal elő lehet csalogatni belőle



És a szememen az a nagyon vékonyka vonal…

Most mondjátok azt, hogy alaptalan az örömöm! J

Itt találjátok meg a webshopban.