2014. december 3., szerda

... és ami segített

És akkor lássuk, amire mindenki kíváncsi: mi volt az, ami segített.
2014 júliusában elkísértem apukámat egy orvosi vizsgálatra Budapestre, ahol én is megnézettem magam, ha már ott jártam. A már ismert bőrproblémám mellett megmutattam neki az ekcémás (pikkelysömör) foltjaimat mindkét könyökömön és a fejbőrömön. Utóbbival szintén több bőrgyógyásznál jártam már, de mindegyiknek egyforma volt a véleménye: ez hajlam, gyógyítani nem lehet, csak szteroidos készítményekkel kezelni, de a stressz újra és újra előhozza. Köszi…
Ezen kívül szóba került még a testsúlyingadozásom, ami egész eddigi életemben irt rapszodikus volt: az elmúlt 15 évben például 1 év alatt képes voltam 10 kilót leadni vagy felszedni mindenféle különösebb táplálkozási vagy mozgásbeli változtatás nélkül.


És ekkor jött a meglepő, de utólag belátom, teljesen logikus megállapítás a doktornő részéről: az összes problémám egy tőről fakad, nincs rendben az emésztőrendszerem. Ha ezt helyreállítjuk megfelelő vitamin, ásványi anyag és folyadék bevitelével, minden panaszom meg fog szűnni.  Ezt akkor hittem is és nem is, de úgy voltam vele, megpróbálom, hiszen sokkal rosszabb dolgokat is tettem már a testemmel, bőrömmel az elmúlt évek alatt, némi vitamin nem árthat J


Ezeket a termékeket kezdtem el fogyasztani. Aloe gél az emésztőrendszer kitisztítása érdekében és a gyulladásokra, probioticum a bélflóra helyreállítására és zöldségtabletta a hiányzó vitaminok, ásványi-anyagok pótlására

Ezek mellett pedig a bőrápolási rutinom is megváltozott: sokkal kevesebb terméket kezdtem el használni, de azok egytől egyik természetes alapanyagból készült, mindenféle allergizáló, mesterséges anyagtól mentesek voltak.


Aloe First számtalan gyógynövény kivonatával és Propolisos krém a gyulladásos területekre és az ekcémára.


Színtiszta Aloe gél és mesterséges anyagoktól mentes Sonya szérum a vízhiányos bőröm hidratálására

És láss csodát, úgy 1 hónap után érezhető volt a változás: elkezdett letisztulni az arcom. Persze voltak még pattanások, de nem gyulladt, iszonyatosan nagy gümők. Ezen kívül az ekcémás foltjaim is most először tűrhetőbbnek néztek ki annak ellenére, hogy letettem a szteroidos készítményt. Ekkor kezdtem hinni benne, hogy végre működik valami.

Azóta már jó pár hónap eltelt és az eredmény egyre jobb. A múlt hónapban pedig elvégeztem egy 9 napos tisztítóprogramot, ami még látványosabb változásokat hozott és nem csak a bőröm állapotában, de ez már egy következő bejegyzés témája lesz J

2014. november 18., kedd

Első felvonás

Akkor vágjunk is bele! 12 éves voltam, amikor az addig gyönyörűnek mondott kreol bőröm megadta magát a tinédzser kornak és megjelentek az első pattanások. Úgy emlékszem, ezt még nem éltem meg akkora tragédiaként, nem volt olyan vészes a helyzet, na meg nem voltam egyedül vele, majd’ minden lány átesett ezen az osztályban előbb vagy később és egy kis korrektorral megoldottnak éreztem a problémát. Aztán nem sokkal később gimnáziumba kerültem, ahol jelentősen megnövekedett a stressz mennyisége az életemben. 13-14 évesen kezdtem egyre nehezebben viselni, hogy valami mindig elcsúfítja az arcom és nem elég a korrektor, valami ütősebb megoldás után kell néznem. Persze közben elkezdtem a drogériák polcain nézelődni és beiktatni az életembe a mindenféle pattanáskezelő készítményeket. Mindennapos használója voltam a tonikoknak és habzó arctisztítóknak. Ennek ellenére nem éreztem változást, sőt, egyre durvább lett a helyzet és fogalmam sem volt, miért. Persze azóta már elmélyedtem a bőrápolás rejtelmeiben, így ma már tudom, hogy kevés rosszabb dolgot tehettem volna a zsíros ám felszíni vízhiányos bőrömmel, mint azt, hogy alkoholos, szalicilsavas termékekkel szétszárítottam… 


Aztán 15 évesen, amikor már fogszabályzót is viseltem, egyre inkább nehezemre esett kilépni az utcára anélkül az érzés nélkül, hogy legszívesebben zsákot húznék a fejemre. Ekkor elmentem bőrgyógyászhoz. Magánrendelésre mentem, bízva abban, hogy megtalálják és kezelik a problémámat, még ha sokba kerül is. A doktornő különösebb vizsgálat nélkül az arcomra nézve rögtön elő is vette a recepttömbjét és felírta az első gyógyszert, ami immár belülről volt hivatott kezelni a problémát. Ez egy viszonylag ártatlanabb gyulladáscsökkentő volt, így mellé kaptam még néhány szárító kencét, hogy tuti legyen a dolog. Nagy titkot nem árulok el azt hiszem, ha elmondom, a helyzet nem sokat változott.


Pedig ekkoriban több kozmetikushoz is elmentem egy-egy tisztítás és tanácsadás erejéig. Persze ők a legjobb tudásuk szerint mindig ajánlottak valamit, amit én végső kétségbeesésemben nyilvánvalóan megvettem és használtam. Voltak ezek között olcsó és drága kencék egyaránt, de semmi nem segített.


Aztán 16 évesen elmentem egy másik bőrgyógyászhoz, reménykedve abban, hogy csak lehet tenni valamit a fejemmel. Ő a helyzet súlyosságára való tekintettel nem is habozott, egyből felírt nekem egy olyan gyógyszert, amely mellé egy nyilatkozatot is alá kellett írnom arról, hogy a gyógyszer szedése alatt és utána még 1 évig megfelelő fogamzásgátlással biztosítom, hogy nem esek teherbe, ugyanis a gyógyszer beláthatatlan károsodásokat okozna a babának. Ez 16 évesen nem nagyon okozott gondot, jó néhány évig nem terveztem gyereket, alig vártam, hogy elkezdhessem szedni a „csodaszert”. És ekkor köszöntött be a várva várt eredmény: babapopsi simaságú bőr, nem zsírosodó haj, imádtam ezt a korszakot! A gyógyszer jelentősen visszafogta a szervezetem faggyútermelését és úgy tűnik, ez megoldást jelentett.

Azonban ez az állapot nem tarthatott sokáig, mivel egy ilyen készítményt nem szedhet az ember lánya élete végéig. 18 évesen aztán abbahagytam a gyógyszer szedését annak reményében, hogy a bőröm jó állapota ezek után fenntartható néhány gyógyszertári kenőccsel. Sajnos a reményeim hamar szertefoszlottak…

21-22 évesen eljutottam odáig, hogy a sírógörcs fogott el, ha tükörbe néztem és nem egyszer fordult elő, hogy miután reggelente felkeltem és elkezdtem a szokásos maszkot építeni az arcomra, inkább úgy döntöttem, otthon maradok, mert egyszerűen szégyelltem utcára lépni a fejemmel. Mondhatjuk, hogy az önbizalmam egyenlő volt a nullával. Közben több hasonló problémával küzdő sorstársammal találkoztam és bármit ajánlottak, kipróbáltam, hátha…
Így jutottam el többek között az Akneroxid kenőcsig is, ami eleinte jó megoldásnak tűnt, de aztán allergiás reakciókat mutatott rá a bőröm, ráadásul az összetevőit böngészve arra jutottam, ezt inkább mégsem kenném magamra. Ekkor mondtam le végleg arról is, hogy újra elkezdjek gyógyszert szedni, pedig nagyon kacérkodtam a gondolattal. Végül úgy döntöttem, a testem és a leendő gyermekem egészsége sokkal többet ér a porcelán simaságú bőrömnél.


Ezen idő alatt egyre tudatosabb lettem a vásárlásaim terén is, rengeteg bőrápolással foglalkozó cikket, könyvet elolvastam és szépen lassan kialakítottam egy olyan bőrápolási rutint, amivel úgy-ahogy fenntartható állapot alakult ki a fejemen. Persze alapozó/ BB krém nélkül továbbra sem léptem ki a házból. Ami a változások alapját képezte: rengeteg folyadék (napi 4-5l), testmozgás, alkohol- és egyéb szárító anyagoktól mentes, felsőbb árkategóriájú, leginkább gyógyszertárban kapható termékek használata, rendszeres, soha el nem hanyagolt arctisztítás, kémiai hámlasztás és valódi hidratáló termékek a fürdőszobapolcomon. Ekkor azt hittem, kihoztam a maximumot az én extra-problémás bőrömből, de szerencsére nem így volt… J

2014. november 17., hétfő

Kezdetek

Ez a blog azért született meg, hogy elétek tárhassam a több mint 10 éve húzódó kálváriámat a problémás, aknés bőrömmel. A cél az, hogy a hozzám hasonló gondokkal küszködőknek tovább adjam mindazt, amit én ezen évtized alatt megtanultam és inkább az én hibáimból okuljanak, mint a sajátjukból. Itt megosztom Veletek azt, hogyan értem el sikereket a bőrápolásom terén és hogyan szűnt meg az örökös „nem megyek ki a szobámból alapozó+korektor+púder nélkül még mosdóba sem” rémálom és lett helyette „de szép az arcod, nem értem, milyen bőrgondjaid voltak”. Mindez gyógyszerek és egyéb kemikáliák nélkül! Tartsatok velem, ha kíváncsiak vagytok a részletekre.